musicahistorica.hu
2007
CsRI-004
2007 május
Királypince, Budapesti Történeti Múzeum
musicahistorica.hu
2007
CsRI-004
2007 május
Királypince, Budapesti Történeti Múzeum
1 - PÁLÓCZI HORVÁTH Ádám: Leány
ABC (részlet, 1813 előtt) [4:30]
Férjhez adnám a lányomat (XVIII-XIX. század
fordulója)
A győri leányok indulatba' vannak (XVIII-XIX. század
fordulója)
2 - Házasodnom kellene, ha nem állnál ellene
(XVIII-XIX. század fordulója) [2:34]
3 - Be kár, be kár nékem a pártát viselnem
(XVIII-XIX. század fordulója) [4:13]
4 - Egy éneket hallék Új-Tordában (XVIII. század
közepe) [2:59]
5 - Új hírt mondok, minden reá hallgasson (1636)
[4:05]
6 - Wallachisch Ballet — Kosaken Ballet — Hungarisch
Ballet — Griechisch Ballet [2:44]
(Georg Daniel SPEER: Musicalisch-Türckischer Eulen-Spiegel, 1688)
7 - Hallod-é, ifjú, jöjj te egy szómra (1670-es
évek) [3:21]
8 - Bujdosol, árva legény, házasodhatnál, szegény
(1800 körül) [2:59]
9 - Magyar tánc
(Sepsiszentgyörgyi kézirat, 1757) [1:25]
10 - Feleséget vettem én (1780 körül)
[3:28]
11 - Mért nem akarsz, édes uram, korcsmából hazajönni?
(1780 körül) [2:29]
12 - A leányok jók, nem rosszak (XVIII—XIX. század
fordulója) [2:25]
13 - Egyszer egy szép gondolatom ütközött eszembe
(XVIII. század vége) [3:33]
14 - Megbolondult a világ (1770 körül)
[4:59]
15 - Lakodalmi táncok
(néphagyomány, Sopron) [3:43]
16 - PÁLÓCZI HORVÁTH Ádám: A férjhez vágyó
özvegyasszony (1800 körül) [1:38]
17 - CSOKONAI VITÉZ Mihály: Egy fiatal
házasulandónak habozása (1797) [2:04]
Cserebogár, cserebogár (1813)
18 - Félre innét, vén boszorkány, majd megbirbitéllek
(1790-es évek) [2:41]
Mvsica Historica
Csörsz Rumen István
Csörsz Rumen István • ének
(#1, 2, 5, 8, 10, 12-14, 17, 18), koboz (#2, 4, 12,
15, 18), lant (#5), tekerőlant
(#13),
gitár (#1, 8, 9, 11, 14, 16), barokk gitár
(#3, 7), citera
(#17), cimbalom (#18),
duda
(#6), moldvai kaval (#10), zuzuló
(#17), kórus (#1, 2, 12, 14, 18)
Juhász Viktor • cselló (#1-7, 9, 12, 14, 15, 17,
18), kórus (#1, 2, 12, 14, 18)
Kasza Roland • ének (#2), csembaló
(#3, 7), xilofon (#9, 15), nagydob
(#1, 6, 10, 14, 18),
darabukka (#5),
csattogó (#12), csörgődob
(#7), kórus (#1, 2, 12, 14, 18)
Palócz Réka • szoprán (#3, 4, 7, 11, 12, 14, 16,
18), doromb (#10), kórus (#1)
Sudár Balázs • koboz (#5, 6, 10, 14), mandolin
(#1, 11, 12), csattogó (#18)
Széplaki Zoltán • ének (#1, 2, 4, 11, 14, 18), furulyák
(#1, 3, 4, 6, 7, 9, 16), harántfuvola (#7),
görbekürtök
(#5),
schalmei (#14, 17, 18), kórus
(#1, 2, 14, 18)
Tövisházi Zsófia • hegedű (#1-7, 9, 10, 12, 14, 15,
17, 18), kórus (#1, 18)
Dámák
és banyák
Régi magyar lányok
és asszonyok viselt dolgairól
(XVII-XIX. század)
A régi magyar világi
közköltészet régóta
foglalkoztatja a néprajz, az irodalom- és a zenetörténet kutatóit. A
gazdag forrásanyagból — Bartha Dénes kötetein kívül — mégis csupán az
utóbbi évtizedekben jelentek meg gyűjtemények a szakmai és a szélesebb
közönség számára. E szövegek egyrészt kéziratos énekeskönyvek útján
terjedtek, másrészt a népszerű nyomtatványok (ponyvák, kalendáriumok)
segítségével. Jelentős hányaduk a XIX-XX. század folyamán eljutott a
paraszti folklórig, nélkülük tehát a népköltészetről kialakított képünk
sem lehet teljes. Főként Küllős Imola kutatásai tárták fel, hogy a
diákok, katonák, céhlegények és mezővárosi polgárok által megőrzött
szövegegyüttes miként játszott közvetítő szerepet az irodalom és a
(szinte rekonstruálhatatlan) szájhagyomány között. Műköltői alkotásokat
népszerűsített, segítségével fennmaradhattak a szóbeliség töredékes
emlékei, s néha továbbhaladhattak az irodalom felé.
Közköltészetnek mégis elsősorban egy terjedelmes önálló szövegkorpuszt
nevezünk, melynek alkotói környezetük fontos társadalmi és magánéleti
témáit szedték versbe-dalba, hol didaktikus, hol személyes üzenetként.
Egyik legnagyobb témakörét a házassággal és a női szerepekkel
kapcsolatos versek alkotják. Egyrészt fontos együttélési szabályokat
rögzítettek — intő-oktató célzattal —, hogy az asszonyok ne válhassanak
uruk zsarnokaivá. A dalok zöme azonban a tanításnak rejtettebb, ám
személyesebb beszédmódját választotta: az elbeszélő részletekkel
tarkított monológot. Ilyen például a házasulandó ifjú tépelődése, a
kisemmizett vagy sokat próbált (özvegy) férj panasza, illetve tréfás
dicsekvése, a normasértő asszonyok karikatúraszerű kocsmai mulatódalai,
a hűtlenkedésről vagy a móresre tanításról szóló vígballadák. Nem
hiányzott a lusta, piszkos vagy fennhéjázó lányok, sőt a férfiakra
leső, néha önmagukból kivetkőző vénlányok portréja sem — Csokonai Vitéz
Mihály innen meríthette Dorottya figuráját. Az érdekházasságokba
kényszerített idős asszonyok boszorkányos trükkjeiről is hallhatunk
olykor. Mindezek a XVII-XVIII. század magyar énekköltészetének, egyben
társasági szórakozásának is remek forrásai.
Mielőtt lemezünket a nőellenesség vagy az egyoldalúság vádja illetné,
sietve megjegyezzük, hogy célunk épp ellenkező volt. Egyrészt a kora
újkori Magyarországon a női szerepek túlzásai gyakran csupán
válaszreakciók voltak a családon belüli elnyomásra. A farsang és a
lakodalom (a felfordult, abszurd világ képével) már az ókorban a
társadalom szelepeként szolgált, ilyen dalok pedig az év során máskor
alig-alig hangozhattak el nyilvánosan. Másrészt a szerzők tréfás oktató
szándéka felülírhatta a realitást. A panaszkodó férjek például néha
olyan tulajdonságokat olvasnak feleségük fejére, amelyek kizárják,
legalábbis megkérdőjelezik egymást. A soroló-katalogizáló szerkesztés a
lányok és a feleségek tulajdonságainak „leltározását” segítette.
Harmadrészt ezek a dalok nem csupán a női szerepek ellentmondásait
gúnyolták, hanem velük együtt a férfiakét is. A toporzékoló vénlányok
ellenpólusát önmagukkal elfoglalt, éretlen gavallérok alkotják, a
házsártos asszonyokkal pipogya vagy mihaszna férjek élnek együtt, a
kocsmába járó asszonyok talán épp uruk közönye és zsarnoksága elől
menekülnek az italhoz. A hordóba temetkező iszákos feleség a középkori
Archipoétától veszi az ötletet (#13). Akárki tekint e görbe tükörbe:
görbe arc bámul vissza rá, s a régi ismeretlen költők sokféleképp
figyelmeztetnek minket nők és férfiak kapcsolatának gondjaira,
útvesztőire. Az effajta humor tehát nem más, mint a közösségi
mentálhigiéné egyik sajátos formája, felszabadító nevetéssel és
csúfolódással.
A Musica Historica negyedik önálló CD-je hiánypótló céllal készült.
Közköltészeti alkotások mellett Csokonai Vitéz Mihály
(#17) és Pálóczi
Horváth Ádám (#1, 16) néhány verse is elhangzik; mindketten
jól ismerték ezt a stílust. A dalokat csoportokba rendeztük: lány-és
vénlánycsúfolók, asszony- és házassági csúfolók, vénasszonycsúfolók.
Egy zsánerszerű dal (#14) Mária Terézia korában játszódik: a
parasztházakhoz elszállásolt katonák ugyanis komoly érdeklődést
váltottak ki a falubeli asszonyok körében. Mindezt különböző zenei
korstílusok jegyeivel tettük karakteressé, nemcsak egykorú dallamokat
használva fel, hanem a népi emlékezetben fennmaradt, régies dallamokat
is, melyek az idézett szövegcsalád részleteivel együtt gyűjthetők a
magyar folklórból, főként a peremvidékeken (Moldva, Gyimes, Nyitra
megye). Egy olasz késő reneszánsz dalt kísérleti jelleggel társítottunk
egy XVII. századi erdélyi vershez; a Caccini feldolgozásából ismert
nemzetközi slágerdallam távoli változatait a Kájoni-kódex
is megőrizte 1680 táján (#7). Lemezünk tehát jó alkalom a régizenei és
népzenei hangzás ötvözésére, a két előadói praxis párbeszédére. A
szövegek néhány kivétellel több egykorú változat kompilációi, vagyis az
énekeskönyvek összeíróinak módjára szabadon gazdálkodtunk a
versszakokkal. A verseket XVII-XVIII. századi hangszeres darabok
egészítik ki, melyek a dalok elhangzásának színhelyeit és alkalmait
(farsang, lakodalom, szüreti mulatság) idézik.
Csörsz Rumen István
